Aki utolsónak hagyja el az országot...

...kapcsolja le a villanyt. Miután sikerült lediplomázni, és három hónapig belevetnem magam az álláskeresés és az alkohol tengerébe, úgy döntöttem, hogy keresek valami újat. Ez az új pedig Anglia lett.

Van nekem egy kedves ismerősöm az egyik állásközvetítő cégnél, akinek felajánlottam magam, hogy mi lenne, ha inkább elküldene melegebb éghajlatra, ahol ugyan több eső esik, de mégiscsak óceáni és nem kontinentális. Azt mondta, hogy felőle rendben van az ügy, leteszek egy vagyont és mehetek amerre látok.

Az első látás egy viámpark volt, Dél-Angliában, Bognar Regisben, ahova persze nem vettek fel. Csodálkoztam is egy kicsit a világ rendján, de ha valakinek tetoválás van az ujján, akkor ez van. Érdekes módon valahogy a diszkriminációellenes policy nem nagyon kedvez annak, aki tetovált, netán fémek vannak a képében, vagy dohányzik. Őket lehet basztatni, de ha valaki muszlim vagy négrus, akkor persze felveszik. Éljen a PC.

Ez után sikerült is kicsit magamba szakadnom, úgyhogy folytattam az útkeresést dicső tájainkon, egy munkaközvetítő irodában, ahol mondták, hogy mehetek négyötvenes nettóért telemarketingelni. Ezt annyira gáláns ajánlatnak tartottam, hogy úgy dönötöttem, nem fogadom el, inkább éhenhalok. Meg kerestem tovább a semmit. Nagyjából tipikus frissdiplomás sors.

Viszont pár nappal később ugyanez a kedves ismerős szólt, hogy van munka, Manchesterben, raktározni kell. Ha már egyszer nem sikerült, hátha másodszorra már sikerül átrándulni egy alkotmányos monarchiába. Sikerült.

Két nap, 2100 kilométer és napi tizenkét-tizenhárom óra autózás után sikerült eljutni a ködös Albionba, az ígéret és az előtte való éhezés földjére.